Lehet, hogy kaptok még új esélyt az Életben, de ha most vége, törődj bele és ne úgy éld tovább a napjaidat, hogy rá vársz, hátha visszatér.  Nem nézhetsz úgy tisztán a jövőbe, hogy múltbéli emberekhez kötöd magad. Mert ez az állapot nem egy felemelő reményt szül, hanem egy megfosztó reménykedést. Hiszen amíg rá koncentrálsz, elmehetnek melletted olyan emberek, élmények, lehetőségek, érzések és évek, amik boldoggá tehettek volna, kárpótolhattak volna fájdalmadért.  Inkább tűzz ki célokat, törődj magaddal, keresd az örömöt, állj fel erősebben a padlóról, ahova estél! Újulj meg, hogy amikor visszatér, ne egy összetört, élettelen lelket találjon, hanem egy belevaló nőt! Már csak az a kérdés, hogy a megújult személyiség, akivé váltál, hogyan tekint majd ő rá, mert lehet, hogy most már Neked nem tetszik majd, amit látsz…

Minden tartós kapcsolat kulcsa, hogy az ember tudja, mikor vonuljon félre, és mikor húzódjon közel.

Mert, ha tudjuk, hogy ő kell..

Nem tudom, mi lesz a vége, nem tudom megjósolni, ne haragudj. (...) Azt viszont megígérhetem, hogy soha nem adom fel. Mert ha tudjuk, hogy ő kell, nem adhatjuk fel.

Az emberek azt hiszik, hogy a lelki társuk tökéletesen illik hozzájuk. De az igazi lelki társ az nem más, mint egy tükör, aki megmutatja, mi az, ami téged visszatart. Ő az, aki felhívja a figyelmedet önmagadra, hogy végre megváltoztathasd az életed. Az igazi lelki társ valószínűleg a legfontosabb személy, akivel csak összehoz az élet, mert ő az, aki ledönti a saját magad emelte falakat, és életre pofoz. De hogy örökre vele maradj? Á! Az túl fájdalmas lenne. A lelki társak csak annyi időre tűnnek fel az életedben, amíg rá nem világítanak a személyiséged egy újabb árnyoldalára, aztán eltűnnek.

Sosem fogod megérteni, hogy miért fáj ennyire nekem, mert nem te vagy az, aki sír, nem te vagy az, akit magára hagytak, nem te vagy az, aki túlságosan szeretett, nem te vagy az, aki olyan emberhez ragaszkodik, aki már elhagyta..

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=8v_4O44sfjM

Tudom,hogy több lépést már nem tehetek

feléd

Mert ott csak a megbánás vár rám

Nem tudtad,hogy már nem vagyok a szellemed?

Elvesztetted a szerelmet,amit a legjobban szerettem.

Megtanultam félholtként élni

És most megint megakarsz kapni

Mégis kinek hiszed magad?

Magad mögött csak sebeket hagysz.

Egy üvegben tartod a szíveket

És széttéped a szerelmet.

Meg fogsz fázni a jégtől,ami a lelkedben van

Úgyhogy ne akarj visszajönni hozzám

Mégis kinek hiszed magad?

Hallottam,hogy mindenkitől kérdezed

Hol találhatsz meg engem

De már erősebb vagyok annál

Minthogy visszazuhanjak a karjaidba.

Megtanultam félholtként élni

És most megint megakarsz kapni.

Mégis kinek hiszed magad?

Kedves,hosszú ideig tartott míg jól éreztem magam

Emlékszem,hogyan tért vissza fény a szemembe

Bárcsak lemondtam volna az első csókunkról.

Mert az összes ígéretedet megszegted

És most újra itt vagy

Ne is álmodj arról,hogy visszakaphatsz

Mégis kinek hiszed magad?

Egy üvegben tartod a szíveket

És széttéped a szerelmet

Megfogsz fázni a jégtől,ami a lelkedben van

Úgyhogy ne akarj visszajönni hozzám

Egyáltalán ne gyere vissza

Mégis kinek hiszed magad?

Ne azon sírj, hogy valahol nem jó, hanem indulj el oda, ahol jó lehet!